SUUNTO Márkabolt és Hivatalos Magyarországi Szakszerviz

1032 Budapest, Bécsi út 171. tel: 20/ 49-02-771

Nyitva tartás: hétfő-péntek: 10-19 óra, szombat: 10-13 óra

programok

Csoki pilisi futókör ajánlata

Csoki edzés után - Sarkcsillag Sport boltFrenkit megmenekülése másnapján bedugtuk a ceruzahegyezőbe. Csütörtökön már jött nordic walking edzésre a Hármashatár-hegyre. Futva jött és ment Óbudáról, illetve az edzést is abszolválta, 17-18 km-t kapott kb. A második emeletre még mint egy csákányos sílift húzott fel, de amint becsukódott mögötte az ajtó feldőlt az előszobában és 10 percig mozdulatlanul pihegett, féltem hogy túladagolásban kimúlik, ez van megörökítve a képen is. De 10 perc múlva jött enni és inni és szaladgált a cicák után. Aznap nem voltak alvási gondok, csend és béke volt. No de más is történt csütörtökön az edzésen. A keresztségben Frenki a Csoki nevet kapta, mégpedig azért, mert épp a színét vitattuk, amikor a csoki szó többször elhangzott, amire felkapta a fejét. A kutyát felületes szemlélők rendre feketének mondják, pedig ő 96% fekete csoki színű, Edel Bitter, mondaná a német, így aztán immár egy hete Csoki névre hallgat, erre viszont már, a Frenki névvel ellentétben, hallgat is:-)

Pénteken csak laza 8 km-t futott, de a gyönyörű őszi szombaton a Pilisbe kirándult, ahol az alábbi linken található 10 km-es kört futotta. A tempó nem túl jó, de ezt tudjátok be légyszi a behívó tréningnek és a nagy szederszedésnek. A Kőhegyi-pihenő környékén komoly kökény és szeder lelőhelyek vannak. Itt derült ki, hogy Csoki imádja a szedret, bármennyit képes megenni belőle és ez az átlagsebességünkön is látszik. Amúgy az egészséges életmód híve, szereti az almát, körtét, szőlőt és ahogy már említettük a szedret is, de nem veti meg a sütőtököt sem. Csontból bármennyit képes elropogtatni. Erdőben futni szuper élmény vele, 5 méteren belül marad és szépen felveszi a tempót, nem marad el, nem tűnik el, nem üldözi a megriasztott őzikét, komolyan koncentrál az edzésre. A kondija már most is igen jó, a feladás ismeretlen fogalom számára, szép karcsú és tiszta izom. Póráz nélkül közlekedik a hegyen és elég jól vissza is hívható már, bár a többi kutyának még nem mindig tud ellenállni. Mindenkivel nagyon barátságos, kutyákhoz, macskákhoz, pöttöm és nagy emberekhez egyaránt tiszta gyermeki érdeklődéssel fordul. Nem ront rá senkire, lassan, farok csóválva közelít és várja a másik reakcióját. Hangját alig hallani, nem morgott még rá senkire és semmire. Két cicára már rávakkantott, mert azok orrba vágták barátságos közeledését nem értékelve. Egy este alatt le lehetett nevelni az emberekre való felugrálásról, és a szobatisztaságon is csak egyszer esett csorba, miután 1,5liter csontlevet ivott meg egy slukkra. Ideális sport és családi kutya, nagyon jól jár vele, aki hazaviszi. Nevelésre szorul még bőven, nagyon kajla, igazi kis vadvirág, de nagyon barátságos, jó indulatú a természete, amit így 1 hét együttélés után már bátran kijelenthetünk. Szerencsére nem törte meg a mostoha múlt a rácsok mögött. Aki teheti, járja le Csoki körét, gyönyörű a kilátás és egy nagyon kellemes az útvonal.

http://www.movescount.com/moves/move18954486

Kövesd akciónkat, csatlakozz klubunkhoz!